|
|
|
Ingyenes
|
|
A közösségi jog kifejezetten a közbeszerzésekre alkalmazandó egységes osztályozási rendszert - Közös Közbeszerzési Szójegyzéket - hozott létre, azzal a céllal, hogy egységesítse az ajánlatkérők által a szerződésük tárgyának megnevezéséhez használt hivatkozásokat [1].
A CPV egy alapszószedetből és egy kiegészítő szószedetből áll.
Az alapszószedetet fastruktúra jellemzi, amelynek elemei legfeljebb kilencjegyű, a szerződések tárgyát képező áruk, építési beruházások vagy szolgáltatások megnevezéséhez hozzárendelt kódszámok.
A kódszám 8 jegyű, szerkezete a következő:
A kiegészítő szószedet segítségével bővíthető a szerződés tárgyának megnevezése.
A közbeszerzési és a tervpályázati hirdetményekben, az éves statisztikai összegezésekben - az e törvényben, valamint a közbeszerzési és a tervpályázati hirdetmények, a bírálati összegezések és az éves statisztikai összegezések mintáiról szóló külön jogszabályokban foglaltakra is tekintettel - a közbeszerzések illetve a szerződések tárgyának nómenklatúra szerinti meghatározása során a CPV-t alkalmazva kell eljárni.